Mese az Építészről

Egyszer egy MÁSIK Nagy Kerájlságban élt egy Építész.
Dolgozott szorgalmasan, mindig igyekezett a Nagy és Dicső Keráljának megfelelően szolgálni. Sok épületet felépített a Kerálj megrendelésére, és gazdagságának dicsőítésére.

Történt azonban, hogy a gonosz Varázsló aki a Nagy Kerálj tanácsadója volt, alantas módon bemártotta az udvarnál az Építészt. Elültette a Kerálj fülébe a lenéző megvetés csíráját, és mivel Keráljunk ritkán mosta füleit - nemhogy belülről, de kívülről sem - ezért az rendben ki is kelt.
Attól fogva emberünknek nem volt se éjjele, se nappala!
Volt, hogy éjjel jöttek a Kerálj emberei és vitték a palotába, mert a Keráljnak épp akkor volt kedve valamit megterveztetni.
Volt, hogy amit az Építész épített a Kerálj puszta szórakozásból leromboltatta.
Volt olyan is, hogy a Kerálj menet közben módosította az elképzeléseit, és az Építészt deresre húzatta, ha nem készítette el azonnal az általa megálmodott kis tornyokat, csicsa-picsákat. Márpedig attól fogva sosem volt az építésznek elég ideje végrehajtani a Kerálj szeszélyei szerinti dolgokat. Az Építész sokáig húzta ilyen állapotok közt is, hisz 14 gyereket kellett etetnie, meg aztán ott volt a sok csengő arany amit az új szekerére hitelezett a Nagy Piac egyik legmegáltalkodottabb uzsorásától. És nem utolsósorban szeretett házakat, palotákat, kastélyokat építeni!!!
Ám a szűzlány (aki nem is szűz...) is megunja előbb utóbb a dolgot, egyszer csak elege lett a hercehercákból. Nagyon fájt már a segge is a sok botütéstől. Már egy ép gatyája sem volt: mindig pont akkor jöttek megbotozni a hajdúk, mikor egy új nadrágot csináltatott a szabónál. A kuruzslónál már külön számlát nyitott annyiszor kellett az istállófiút sebkenőcsért szalajtani.
No szóval Építészünk úgy döntött eleget verték a szebbik felét, és ő most aztán szerencsét próbál más szakmákban, mint például a kondás, vagy a birodalom legtávolabbi falujában tehénpásztorként szerencsét próbálás.

A Nagy Kerálj nem nagyon búsult a hiánya miatt, volt épp elég építész (igen, kisbetűs építész) a birodalomban, így hát rá se hederített a dologra.

DE!!! Az egyszeri építészünk helyére jelenkezők közül, egy sem tudott olyan szép kastélyokat és palotákat építeni mint emberünk. Volt amelyik összedőlt, mert vékonyra építették a tartófalakat, volt amelyikről egy hét alatt lefújta a szél a cserepeket, és amúgy is, általában véve csúnyák voltak. A Nagy Kerálj sorban elcsapatta mindet, kit derékban kit nyakban, kit meg ahol a részeges bakó épp eltalált. Egy idő után azonban elfogytak az építészek a birodalomból, és már az import építészből is kevés volt szerte a Korongon. És a Nagy Keráljnak eszébe jutott a régi és dicső Építész, kinek kastélyai és palotái még most is büszkén álltak. Elhatározta, hogy megkeresteti és visszahozatja birodalmába az Építészt.
El is indultak a hírnökök szerte a birodalomban, hogy előkerítsék. Sokáig nem jött hír, hogy merre járnak, ám egyszercsak megtalálták, (úgy hallottam a borosüveghegyen túl) és átadták neki a Nagy Kerálj üzenetét:

"-Hé Építész! Ha kedves az életed és akarsz sok aranyat, gyere haza és építs nekem újra várakat, kastélyokat, mint rég!!!"

Az Építész visszament a hírnökök kiséretében a Nagy Kerálj palotájába, és így szólt:

"-Te Nagy Kerálj ne hidd azt hogy a számba foshatsz, te vagy az akinek soha NEM dolgozom többé !!!! Akkor sem ha a világ minden kincsét nekem adod, mert aki egyszer lenézett és megvetett engem, az ugyan mily indok miatt fog mégegyszer emberszámba venni????"

Ezzel sarkonfordult és soha többé nem látták a birodalomban, de még a környező országokban sem. Úgy hírlik, szívós kitartással elérte a winomeditáció olyan fokát, hogy sikerült átbillennie fizikálisan és lekileg is a Földkorong alsó felére.
Ott pedig az univerzum lényéből fakadóan minden fodítva van:
- a Keráljoknak parancsolnak a népek, a legkisebb szarostalpú paraszt a legnagyobb úr,
- a házak maguktól épülnek fel, nem kell hozzájuk építész, csak odahordják a romos törmeléket és pár hét alatt magától felomlik a kész kastély,
- a bor pedig visszaterem az üres üvegbe, és ha nem isszák meg hamar, akkor kis idő múlva szőlő lesz belőle.
Ott él hát Építészünk és semmi dolga nincs, csak a teli üvegekből eltávolítani a jó bort, hogy nehogy még a végén betemesse őket a sok szőlő....