2012. március 28., szerda

Samtan Tónió Főhercegnek

Bolondság sziketeg uralkodóának
Trónterem, félemelet balra
Felsék!
Itt egy újab összeesküvés! Elméletet gyártanak, mert eltünt ety Rakonczátlan hajó az ócejánon, de nem a Paci-Ocin, hanem a másikon.
Esz egy matyar, mert kenuval vágott neki asz expedicijónak. A matyaroknak vérében van a kenu, még asz autóversenypája igaszgatója is kenuval jár dolgoszni. Esz ety szittya sport.
Ennyit az európaji unióról.
Már másoccor: mert első kikötésre ennek a rakonczainak a vilákhír nem sikerült, csak a sirájok tuttak róla pedik veboldalt is üszemeltetett, onlány. A felesége is.
Asz eset kisértetijesen hasonlít 1 másik eszkpedícióra, amelyikben a hires Gustav Bárt vittük magunkkal megtalálni. Amibe felséged öreg aptya, az a piszok Alfréd beleköpött és kavarta. Ezt megöregbítettem annodominó.
Persze kísértetet nem lyó a tengeren emleketni, ezt mék Orpán Viktor is tuggya, aki viharos tengeren is 1 gyorsnaszádkormányos, tehát nem köszépfokú csirkefokó. Fenséked is merhetni, mert civilben ő is ojan, mint kegyed: uralkodó.
De visza a tengerre! Aszt montyák, hogy kamu.
A matyar kikötött, pedig eltűnt, egy sziketen, ami majdnem ojan civilizált, mint a fenséké: itt is van a kikötőben bár (nem Gustav), lehet kapni szines levelezölapot és itt is verik a benszülöteket.
Szerencsére mivel épp arra lyárt az Orbán Fiktor baráttya, a Na, mi Újság Szeremley Huba? nevű vitorlással s elkeszdte keresni.
De nem találta! Pedik úgy volt, hogy kiköt Antigoné.
És akkor jött a nej! Esz egy bátor! Nem sírta tele a médiját, a szeme nem volt vörös, mint Kolontár és nem volt vizes, mint Felsőzsolca!
Ő tutta, amit mások nem! Csak kacagott! A tévében. Mek a rádióba is monta hogy vár.
Mert az ő ura egy meglett ember.
És kész a vilákhír! Mert leglyobb a horchman Pneu és Tömlő, ugyanott elsőrangú gojóscsapágy!
10telettel maradok hífe:(Már) Alig Jimmy
(by escéhá)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése